SEARCH en hu ro

Híreink .

Hollywood Gossip, New Projects, First Looks.
2020.10.13

Sarah Paulson rémálmaid anyukája a FUSS (16E) új magyar előzetesében!

Az előzetes alapján Sarah Paulson (American Horror Story) és Kiera Allen egy csavaros anya-lánya történetben engednek betekintést a kapcsolatukba.

Megérkezett a Fuss (16E) magyar nyelvű előzetese – az új thriller az ismert rendező Aneesh Chaganty munkája nyomán, aki olyan filmek kapcsán lehet ismerős, mint első filmje a Keresés (12) [Searching].

Úgy tartják, az anyai szeretet elől nincs menekvés… Chloe (Kiera Allen) számára ez azonban semmi jót nem jelent. Anyjával (Sarah Paulson) való kapcsolatában van valami természetellenes, még inkább baljós. Diane a lányát teljes elszigeteltségben neveli, születése óta minden mozdulatát felügyeli. És vannak titkok, amiket Chloe csak most kezd el felfedezni...

Kevesen tudják, hogy a forgatás alatt éppen 17 éves Kiera Allen a való életben is mozgáskorlátozott. A szereppel kapcsolatban az Entertainment Weekly-nek így nyilatkozott:

„Ahogy már korábban is mondtam, annak ellenére, hogy a film még meg sem jelent és senki sem láthatta, számomra mégis egy életre szóló élmény volt elkészíteni. Hihetetlen élmény volt ennyi kreatív ember között dolgozni és a feltétlen bizalmukat élvezni bármelyik együttműködés során.”

A FUSS (16E) november 19-től megtekinthető a magyar mozikban!




Tovább
2020.10.08

Stephen Moyer, Mira Sorvino és Chance Perdomo csatlakoznak a Miután sorozat 3. és 4. részeihez

A mozis pályafutásuk közepén, a jelenlegi legsikeresebb független film, a Miután összecsaptunk (16) stábja bejelentette, megkezdték a munkálatait nem is egy, hanem egyből 2 rész folytatásának, ezúttal a Kelet-Európai régióban.

A filmek rendezője Castille Landon (Fear of Rain), a főszerepekben pedig változatlanul találkozhatunk Josephine Langforddal és Hero Fiennes Tiffinnel.

Az író Sharon Soboil, aki korábban már a Miután összecsaptunk (16) munkálataiban is részt vett, felel a harmadik és negyedik részekért. A forgalmazás az előző részekhez hasonlóan a Voltage Pictures gondozásában zajlik.

Az új részekkel, új színészek is csatlakoznak a produkcióhoz. Találkozhatunk Stephen Moyer-rel (True Blood) Christian Vance szerepében, Mira Sorvino-val (Hatalmas Aphrodité, Rom és Michelle – Szőkébe nem üt a mennykő) mint Carol, Chance Perdomoval (Sabrina hátborzongató kalandjai) mint Landon, Arielle Kebbel-lel (Dögölj meg, John Tucker) mint Kimberly, valamint Carter Jenkins-szel (Famous in love) mint Robert.

Frances Turner (Az ember a Fellegvárban) is csatlakozik a csapathoz mint Karen, és Kiana Maderia-val (The Flash) is találkozhatunk Nora szerepében, valamint a közönségkedvencek Louise Lombard (CSI) és Rob Estes (90210) is feltűnnek majd, mint Trish, valamint Ken Scott.

2019-ben a nemzetközi pénztáraknál az első film közel $70 milliós összegig kúszott, az új rész, a Miután összecsaptunk (16) pedig jelenleg $40M költségnél tart 2020. szeptember 2-ai nyitása óta. Jelen helyzetben különböző országokban pedig a következő néhány hónapban kerülhet bemutatásra a film.

A Miután 3. és 4. részeinek producerei Jennifer Gibgot (Megint 17, Step Up), Brian Pitt, a Wattpad-os Aron Levitz, Mark Canton (Gengszterzsaruk, 300) és Courtney Solomon (An American Haunting).

A Miután-sorozat első nagy sikereit a Wattpad nevű közösségi hálózaton szerezte, ahol többek között amatőr és professzionális irodalmi műveket lehet megosztani és olvasni. Az eredeti története közel 1.5mrd olvasást generált a platformon, mielőtt nemzetközi bestseller könyvvé lépett volna elő.

Szeptemberi bemutatója óta, a Miután összecsaptunk (16) továbbra is uralkodó a független filmes piacon a jelenlegi több, mint 5 milliós nézettségével, közel 32 országból.

A folytatás számos országban felülmúlja az első rész sikereit, köztük Németországban, Ausztráliában, Norvégiában, Ausztriában és Kelet-Európában.

Az Open Road forgalmazó október 23-án mutatja be a filmet az Egyesült Államokban.




Tovább
2020.10.02

Állati jó kekszek (6): Éld át a varázslatot a mozikban!

Az Állati jó kekszek (6) című zseniális családi vígjáték végre elérhető a magyar mozikban!

Owen élete lélekölő munkája körül forog, így nem sok ideje marad imádott feleségére és aranyos kislányukra.

Nagy az öröm, amikor a rég elfeledett nagybácsija rá hagyja vándorcirkuszát, így mostantól közös gyerekkori álmuknak szentelhetik magukat. Ám a cirkusz elvesztette régi fényét: állatok már nincsenek, a társulat tagjai pedig túl öregek ahhoz, hogy fellépjenek.

Owen bácsikájának azonban van egy titka, ami egycsapásra megoldhatja minden gondjukat.

Egy rejtélyes dobozban mágikus kekszek lapulnak, amelyekkel olyan állattá változhatsz a porondon, amilyenné csak szeretnél. A fiataloknak azonban túl kell járnia a nagybácsi gonosz testvérének eszén, aki sajnos ismeri a doboz titkát és fáj a foga a mágikus kekszre…

Az Állati jó kekszek (6) című filmet rendezte Scott Christian Sava és Tony Bancroft, írói Sava and Dean Lorey.

Az eredeti szinkronhangok között olyan sztárokkal találkozhatunk mint, John Krasinski, Emily Blunt, Danny DeVito, Ian McKellen, Sylvester Stallone, Raven-Symoné, és Patrick Warburton.

A film a magyar mozikban szinkronos 2D verzióban már megtekinthető.

A magyarhangok: Horatio (Benkő Péter); Chesterfield (Harsányi Gábor); Golyóman (Rosta Sándor); Buffalo Bob (Rajkai Zoltán); Esmerelda (Réti Szilvia); Talia (Bálizs Anett); Mr. Woodley (Berzsenyi Zoltán); Owen (Horváth-Töreki Gergely); Zoe (Németh Borbála); Binkley (Mentes Júlia); Brock (Király Attila); Mario Zucchini (Vida Péter); Mackenzie (Bak Julianna); Gretchen (Bálizs Anett); Sámson (Papucsek Vilmos); El Diablo (Koncz István); Szurka (Seder Gábor); Petunia (Sági Tímea); Gyerek Owen (Nagy Gereben); Gyerek Zoe (Dolmány-Bogdányi Korina).

A magyar szinkron a Mafilm Audio Kft. gondozásában készült (szinkronrendező: Nikodém Zsigmond; magyarszöveg: Heltai Olga; hangmérnök: Tóth Péter Ákos; vágó: Székely Daniella; gyártásvezető: Kincse Tamás; dalszöveg: Tóth Tamás, zenei rendező: Fellegi Lénárd; főcím: Bozai József).

Az Állati jó kekszek (6) című filmet forgalmazza a Prorom Entertainment Kft.




Tovább
2020.09.30

Robert De Niro visszatért a vígjátékokhoz a Nagypapa hadművelettel

Ebben a hónapban Robert De Niro újra visszatért a filmvászonra a Nagypapa hadművelet című családi vígjátékkal.

A Nagypapa hadművelet Robert Kimmel Smith által írt regény alapján kelt életre, amely több mint 1,5 millió példányban kelt el a világon s mely egy vidám családi vígjáték, amelyben sok filmcsillag fellelhető mellékszereplőként: Uma Thurman, Jane Seymour, Rob Riggle, Oakes Fegley és Christopher Walken .

A producerek által választott Tim Hill rendezőnek köszönhetjük, hogy a Nagypapa hadművelet sikeresen a filmvászonra került. Tim nevéhez fűződik még többek között a Hopp, Alvin és a mókusok, a Garfield és a Spongyabob film: Spongya szökésben.

Peter (Oakes Fegley) és Jack a nagyapja (Robert De Niro) régen nagyon közel álltak egymáshoz egészen addig, míg a nagypapa a családhoz nem költözött. Ezáltal Peter kénytelen feladni immár a családban elfoglalt pozícióját és a hálószobáját. Mindent képes megtenni azért, hogy visszaszerezze a szobáját, ezért barátai segítségével különböző terveket és csínyeket eszel ki, hogy elűzze saját nagypapáját. De a nagypapa nem adja magát könnyen, így a tökéletesnek hitt tervek ellenére ez nem jelent mást, mint háborút!

A rendezést Tim Hill-nek , a forgatókönyv megírását pedig Tom J. Astle és Matt Ember-nek köszönhetjük.

Producerek: Marvin Peart, Rosa Peart és Tre Peart.

A Prorom a filmet az alábbi országokban forgalmazza: Románia, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Bulgária, Lengyelország, Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Macedónia, Koszovó, Bosznia és Hercegovina, Montenegró, Albánia.




Tovább
2020.09.01

Újra nyitottak a mozik hazánkban is!

Több hónapos várakozás után végre újra nyitották kapuikat a mozik Magyarországon is.

A filmnézők pedig élvezhetik a kasszasikert, amely szeptember 3-án jelenik meg széles körben Magyarországon: a régóta várt folytatást követően, a Miután összecsaptunk.

Az Miután c. film sikerének folytatása új szintre emeli Tessa és Hardin történetét.

Az Anna Todd által írt, legkeresettebb regénysorozat alapján a film főszereplői Josephine Langford, Hero Fiennes Tiffin, Dylan Sprouse, Selma Blair és Candice King.

Miután összecsaptunk rendezője  Roger Kumble  a forgatókönyvet pedig Anna Todd és Mario Celaya írta.

A Miután összecsaptunk című film a Miután filmsorozat második filmje, és a sorozat utolsó részei is hamarosan következnek. A forgatások még ebben az évben megkezdődnek. 

Kövesse Instagram, Facebook és YouTube oldalainkat a részletekért!




Tovább
2020.08.26

Miután összecsaptunk hivatalos trailer

Hónapokig tartó várakozás után a Miután összecsaptunk hivatalos megjelenési dátummal és vadonatúj trailerrel rendelkezik!

Megérkezett a Miután összecsaptunk hivatalos trailere!

Hónapokig tartó várakozás után a Miután összecsaptunk hivatalos megjelenési dátummal és vadonatúj trailerrel rendelkezik már hazánkban is!

A készülő dráma ott folytatódik, ahol abbamaradt, és a paradicsomnak hitt életben gondok vannak Tessa (Josephine Langford) és Hardin (Hero Fiennes Tiffin) számára - lehet, hogy külön válnak útjaik, de úgy tűnik, nem tudnak távol maradni egymástól.

Hardin Scott (Hero Fiennes Tiffin) és Tessa Young (Josephine Langford) átélik a szakítás utáni nehézségeket. Míg Hardinnál előtörnek rossz szokásai, Tessa új magabiztossággal kezdi meg álmai szakmai gyakorlatát a Vance Publishing Company-nál.

A Vance-nél felkelti új és  jóképű munkatársa, Trevor (Dylan Sprouse) figyelmét, aki pontosan az a srác, akivel együtt kellene lennie. Okos, vicces, jóképű és felelősségteljes; Tessa azonban nem tudja kiverni Hardint a fejéből. Végül is ő élete szerelme.

Tessa minden félreértésük és nehézségük ellenére sem tagadhatja meg Hardin iránti érzéseit. Bár könnyebb lenne számára, ha elmehetne és ott hagyhatna mindent, ez még sem olyan egyszerű lépés...

Hardin és Tessa tűzön vízen át keresztül küzdenek azért, hogy együtt lehessenek ... még akkor is, ha az univerzum pont az ellenkezőjét akarja.

Miután összecsaptunk megtekinthető az amerikai mozikban és október 2-ától a VOD-on is megtalálható. Szeptember 3-án már Magyarországon is fellelhető a mozik kínálatában.

A teljes előzetest megtalálod a fenti videóban!




Tovább